beszámoló 2006A 2006-ban második alkalommal megrendezett BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál-elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy- minden tekintetben felülmúlta az első évet. Majdnem kétszer annyi (200 film-20 országból) nevezés érkezett a június 4.-i határidőig, mely elsősorban az előzsűri dolgát nehezítette meg, mivel az öttagú nemzetközi zsűri elé már egy esszenciális film dömping tárult. Természetesen a 3 nap alatt levetített 15 órányi versenyprogram azért nekik is fejtörést okozott, éppúgy, mint az idén első alkalommal résztvevő Diákzsűri számára. A legfontosabb változás a fesztivál fejlődését tekintve a nap végi konzultációk fergeteges „brainstorming”-ja volt, melyen a zsűri, a diákzsűri és az alkotók közösen vitatták meg az aznap vetített alkotásokat. A kisteremből csillogó szemmel távozó résztvevők arcára volt írva a kézzel fogható eredmény: Ezt jól megbeszéltük! Nyelvi akadályok nem gördültek a nemzetközi összejövetel elé, amikor már angolul vagy magyarul sem ment, akkor következett a rögtönzötten kifejlesztett hunglish nyelv, amit már mindenki megértett, ha akart. ![]() A kampányunk ismét jól sikerült, többek szerint túl jól…Valóban nem voltunk felkészülve ekkora rohamra, melyet a sajtó, rádió, televízió munkatársai zúdítottak ránk. Természetesen álltunk elébe a kihívásnak és szinte szünet nélkül válaszoltunk a helyszíni, élő, telefonos vagy konzerv műsorok szerkesztőinek kérdés zuhatagára. Egyik vezető rádió filmes műsorának vezetője szerint 2. rendezésű rendezvénynél még nem tapasztalt hasonlót, hogy bármerre indult belebotlott valamilyen BuSho hirdetésbe! A televízió spottal jelen voltunk a Duna, TV2 és a Filmmúzeum csatornán, azután beszámolót tartottunk a HírTV, az M1, az Echo és a FixTV csatornákon. Temérdek rádió megjelenésünk közül csak felsorolás szintjén megemlíteném a Klub, a Budapest, a Rádió Café, a Petőfi, a Civil, az Info és a Katolikus rádiókat. A nyomtatott és elektronikus sajtómegjelenések sora végtelen, erről külön listát kellett készítenem, de kiemelnék néhányat köszönetünk jeléül: A beharangozók sora A VOX, a Filmvilág és a Pesti Est hasábjain kezdődött, a leghitelesebb beszámolókat pedig a film.hu, a Népszabadság valamint a Litera.hu oldalain olvashattuk, melyekből többször visszaköszönt a végig telt házas nagyterem és máris nem kell szabadkoznom az önfényezés teóriámmal. A média természetesen nem kímélt bennünket a díjkiosztó napján sem, mikoris több orgánum nekünk szegezte a kérdést, hogy még lapzárta előtt legyünk szívesek és mondjuk meg nekik, hogy ki is az idei fődíjas, csakhogy akkor még egy órán keresztül tartottak a vetítések és a zsűri csak azután vonult vissza a záró konzultációra... Bocsánat! Nem mondtam igazat a mondókám legelején, miszerint minden tekintetben sikerült felülmúlni a tavalyi évet, sajnos egy dologban nem sikerült: a budget. Persze nem fogom panaszre nyitni a számat, csak meg szeretném köszönni kiemelten az IVF és az MMKA támogatását, továbbá a Cseh Centrum, a UPC és a Duna Televízió segítségét. Realitásnak gondoltam azt, hogy a tavalyi sikeres rendezvénnyel sikerült bebizonyítanunk, hogy valóban szükség van egy ilyen jellegű hiánypótló mustrára Budapesten, de be kell látnom, hogy tévedtem. Minden esetre nagyon remélem, hogy azok az emberek (filmes szakemberek vagy érdeklődő civilek egyaránt) akik jelen voltak az idei BuSho Fesztivál értékes pillanatainak bármelyikén, el fogják vinni az információt az illetékesekhez és néhány éven belül méltó helyére kerülhet a rövidfilm nálunk is. Az szinte már közhelynek számít, hogy például a német fiatalok lehetőségei számunkra végtelennek tűnnek, jóllehet az egész rendszer szervezeti felépítettsége jár fényévekkel előttünk. Ez persze hamar szemet szúrt a diákzsűri egyik lelkes tagjának is, aki a vetítések között jelezte, hogy mindenképpen szeretné a Hamburg Media School kontaktját, mert ő elképzelhetőnek tartja, hogy ott folytatná tanulmányait az egyetem után. Azonban még mielőtt mélyebbre ásnánk a feneketlen kútban, próbáljunk meg összegezni, tehát szummaszummárum: El kellene kezdeni valahol felépíteni a központi rendszert, amelyik működik. Szerintem egészen az alapoktól. Természetesen ennyi pozitív visszajelzés után az egész BuSho-team (mintegy 15 fiatal, akik immáron másodszor bizonyítottak) egyönteűen megállapodott abban, hogy folytatjuk, csak a mondat végén van egy csak. Mondjuk, hogy szép dolog a szerelem -mert itt mindenki szerelmes a filmbe egy kicsit- de elég nehéz belőle például feltöltő kártyát vásárolni. Azután végül nyert a Szupermosás, mely remélhetőleg hasonló szép ívű karriert fut majd be, mint a tavalyi győztes és akkor kaphatunk egy aránylag vaskos visszajelzést a zsűri szakmai munkáját tekintve. A díjazottak listája megtekinthető a honlapon, köszönjük mindenkinek a lehetőséget, alkotóktól a szakácson keresztül az édesanyánkig! FOLYT. KÖV!!! (bp-2006-08-18-tami) |
magyar | english ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
![]()
![]() Partnerek |









