Busho Video

Sziasztok BUSHOjárók!


2010. augusztus 15.

VETÍTÉSI PROGRAM 2010

Végre itt a részletes vetítési program, a részletes fesztivál program, koncertekkel, kiállításokkal, partner fesztiválok legjobbjaival, mindennel! A megnyitó részleteivel rövidesen jelentkezünk, a sajtóanyag itt, a programbontáska pedig itt! Letölthető oldalak pdf formátumban a program menüben!



2010. augusztus 10.

BUSHO VIVAZ KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS

2010-ben első alkalommal szerveztünk spotversenyt, melynek célja volt, hogy a 6. BuSho fesztivál reklámspotját a jelentkezők forgassák le egy Sony Ericsson Vivaz telefonnal. A HD minőségű videórögzítésre képes készüléket a szervezők biztosították a pályázóknak egyenként 10-10 napra, melynek eredményeképpen 30 spot született! A 3 tagú zsűri (Benkő Orsolya, Köllő Killa, Sirokai Péter) döntését követően 15 spot került a versenyfilm blokkok elé, a legjobb 3 alkotó és a közönségdíjas pedig hazaviheti a készüléket. A spotverseny alkotásaira a BuShoFest Youtube csatornán és a BuSho Blogon szavazhattok.



2010. július 20.

MAGYAR BANDÁK BULGÁRIÁBAN

Az elmúlt években létrejött bolgár kapcsolatunknak köszönhetően Tsanko Vasilev, fesztiváligazgató zsűritagsága után két ízben jártunk Balchikban az In The Palace filmfesztiválon, ahol idén a szervezők a filmek mellett egy zenei workshopot is szerveztek. Közvetítésünkkel a Beat Dis és a Pozwakovski zenekar vehetett részt az eseményen, melyről nagy élményekkel tértek haza, majd következett az újabb felkérés ezúttal a Spirit of Burgas fesztiváltól, ahol pedig a tehetséges fiatal veszprémi együttes a Warn!ng képviseli hazánkat. Ha mindent sikerül összehangolni, akkor a BuSho fesztiválon minket is megörvendeztetnek majd.



2010. június 20.

6. BUSHO VERSENYPROGRAM

Megszületett az előzsűri végleges döntése: ITT A 2010-ES VERSENYPROGRAM! Egyenlőre még csak ömlesztve, a vetítési program szerkesztése majd ezután kezdődik, azonban egy díj már biztos, mégpedig a legjobb beküldött válogatás díja! Természetesen nem áruljuk el, hogy ki nyert, azonban a díjak és a jelöltek listáját igen! A versenyprogramba végül a nagy számok törvénye valamint kiváló rövidfilmjei alapján Spanyolország delegálta a legtöbb rövidet, de valamennyi versenyblokkba kerül majd egy magyar alkotás is! A fikciós filmek mellett 15 animáció és 10 kísérleti film került a nagyterembe! Versenyen kívül ezúttal is műsorra tűzzük az összes magyar nevezett alkotást (melyek megfeleltek a kiírásnak) valamint természetesen rengeteg egyéb filmet a Panoráma szekcióban, melyek kimaradtak a verseny programból.



2010. május 11.

BUSHO VIVAZ SPOTVERSENY 2010

A sikeresen lezajlott 2. életREklám rövidfilmversenyt követően máris itt a BuSho következő felhívása, melyet ezúttal a Sony Ericssonnal közösen hirdetnek meg! A felhívás célja, hogy a szeptemberi 6. BuSho fesztivál spotját a Sony Ericsson legújabb modelljével a HD kamerával ellátott Vivazzal kell leforgatni. A legjobb 3 alkotó és a közönségdíjas hazaviheti a készüléket! Részletek, szabályzat és a nevezési lap

Kicsit aggódtunk, hisz 2 nappal a nevezési határidő lejárta előtt még nem volt elég nevező, aztán újra igazolódott a magyar virtus és az utolsó néhány órában megduplázódott a jelentkezők száma. Végül a 40 filmtervből 31-et választottak megvalósításra érdemesnek a szervezők, így 21-én megkezdik a munkát az alkotók. 3 etapban július 21-ig zajlik a munka, majd az elkészült spotokat augusztus 1-én éjfélig kell majd beküldeni!



2010. május 10.

BUSHO NEVEZÉS 2010

Lezárult az idei nevezési határidő, melynek során (90%-os feldologzottságot követően) mintegy 50 országból 455 rövidfilm érkezett, kategóriánkénti megoszlásuk pedig ca. 80-80 animáció és kísérleti alkotás valamint közel 300 fikció, pontos adatok a közeljövőben! Az országonkénti nevezések tekintetében nem született meglepetés, hisz ugyanaz a 3 ország található a dobogón, mint tavaly, csak más sorrendben. Ezúttal az Ibériai-félszigetről érkezett a legtöbb film, azután nem meglepő módon következnek a németek és idén harmadik helyre estek vissza a magyarok! Néhány adat még változhat, hiszen még nem érkezett meg az összes alkotás, de összeállítottunk egy listát, melyen megtalálhatóak a jelenlegi részletek! Rövidesen megkezdi munkáját az előzsűri, a versenyprogram kihirdetése pedig ismét június közepén várható!



2010. április 02.

3 MAGYAR DÍJAZOTT A NAGYDÖNTŐN

 
Március 31-én lezajlott az életREklám 2010: 20 év szabadság!? egyperces filmverseny nemzetközi döntője Pozsonyban, melyen nagy sikerrel szerepeltek a magyar alkotók! A cseh, szlovák és magyar szervezőktől összesen, mintegy 150 nevezés érkezett, melynek több mint a fele, pontosan 85 a magyar delegációhoz futott be! Ezután az országos döntőket követően minden ország 10 filmet továbbított Pozsonyba, melyen nagy örömünkre 3. helyezést ért el Patrovits Tamás: Bulvárhírek a diliházból című animációja és megosztott fődíjat nyert Hörcher Gábor: Hidegen tálalva című filmje valamint a budapesti győztes http://communism2010.com című alkotás, mely Sántha Dénes és Damó Zsolt munkája, melyet a magyarok által szervezett nagyváradi animációs workshopon készítettek! Valamennyi döntős alkotás megtekinthető itt!



2010. március 28.

20 ÉV SZABADSÁG!? BUDAPESTI DÍJKIOSZTÓ

Március 15-én lejárt a 2. alkalommal kiírt életREklám felhívás, melyet Magyarországon ezúttal is a BuSho (Budapest Short Film Festival) fesztivál koordinált, és amelyre végül összesen 11 országból 85 nevezés érkezett! A prágai és pozsonyi eseményt megelőzően először a budapesti döntőre került sor 25-én este 20 órakor a Toldi moziban. A hivatalos megnyitó után Xantus János foglalta össze a kiírással párhuzamosan első alkalommal megrendezett workshopon történteket, majd levetítették a főként magyar alkotóktól érkezett munkákat, de a szervezők nagy örömére küldtek nevezést finn, német, indiai, francia, olasz, portugál, román, szerb és amerikai filmesek is. A filmek után M. Tóth Géza zsűritag értékelését követően kiosztották az idei esztendő díjait, melyeket egy kivételével át is vettek az alkotók… A vetítések és a díjkiosztó után szlovák - magyar filmes DJ párbaj következett, de természetesen evvel még nincs vége: 31-én szerdán nemzetközi nagydöntő Pozsonyban a Meteorit színházban, szurkoljatok!!! Minden alkotás megtekinthető itt!



2009. december 18.

ÉLETreKLÁM 2010: 20 ÉV SZABADSÁG!?

A pozsonyi AZYL rövidfilmfesztivál újra meghirdeti életREklám felhívását, amelyben a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal másodszor a magyarországi lebonyolítást a BUSHO fesztivál vállalta. A felhívás célja, hogy az alkotók olyan 1 perces filmeket készítsenek, melyek a "reklama na ľivot" szabad fordításban „életREklám” szlogenhez köthetőek. Az idei téma: 20 év szabadság!? Az elmúlt esztendő tapasztalataival felvértezve ezúttal a lebonyolításban létrejött legfőbb változás, hogy az idei évtől már online is nevezhető alkotásokat 3 országban (Csehország, Magyarország, Szlovákia) külön-külön zsűri fogja értékelni és díjazni is!!! A magyar zsűriben többek között ezúttal is részt vesz Bollók Csaba és M. Tóth Géza, akik a pozsonyi döntőre továbbítják az általuk kiválasztott 10 legjobb alkotást. Az így döntőbe került rövidfilmekből kerül majd ki a végső győztes, akinek ezúttal 3000,- eurós fődíj a jutalma! A másik érdekesség, hogy ezúttal nemcsak egyénileg készíthettek filmet, hanem a fesztivál szervezésében megszülető „életREklám workshop” keretein belül, melynek előrelátható kezdő időpontja február első hétvégéje lesz! Nevezési lap!



2009. december 18.

ONLINE NEVEZÉS 2010: START!

Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is december 15-én megnyílik a BuSho fesztivál következő kiírása, ezúttal 6. alkalommal, és újra apróbb módosításokkal! A kettős határidő és a késői nevezési díj nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért visszaáll a régi rend és továbbra is ingyenesen lehet nevezni a fesztiválra a megszokottnak mondható május 1-ig! Néhány kisebb technikai frissítés mellett a legnagyobb módosítás, hogy első alkalommal évjárat korlátozást vezettünk be, ezúttal kizárólag 2007. január 1. után készült alkotások nevezhetnek változatlanul 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti rövidfilm kategóriákban! Közvetlenül nevezhettek a filmfestivals.com és a withoutabox oldalain keresztül, de megtaláltok bennünket a festivalfocus és a britfilms.com adatbázisában is!



2009. december 18.

BUSHO FILMKLUB 2010

Úgy tűnik 5 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy végre legyen egy hely, ahol örömmel fogadnak bennünket, amiért megpróbálunk elindítani egy igényes szakmai programsorozatot, egy nemzetközi rövidfilmklubot, mely évközben is garantált szórakozást nyújt majd a BuSho egyre növekvő rajongótáborának! Szórakozol velünk? BuSho évzáró egyben Filmklub nyitó december 17. csütörtökön 18.00 órától a Szabad az Á-ban, a 2009-es esztendő díjnyertes alkotásainak vetítésével! Folytatás januártól minden második csütörtökön 19 órától ugyanitt. Részletek itt…



2009. december 02.

BUSHO: MINŐSÍTETT MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

A Magyar Fesztivál Szövetség által létrehozott és fesztiválokat minősítő Szakmai Intéző Bizottság (SZIB) döntése alapján 2009. december 2-án a Magyar Művelődési Intézetben, a Magyar Fesztivál Regisztráció és Minősítési Program Szakmai Konferencián Bollók Csaba és Gábeli Tamás átvette a minősített művészeti fesztivál cím használatára jogosító oklevelet. Az eljárás eredményeképpen a SZIB országosan hetven fesztivált minősített 3 különböző kategóriában, konkrétan 25 művészeti, 25 folklór és 20 gasztronómiai fesztivált nyilvánított minősített fesztiválnak. Köszönjük!



2009. november 25.

PARTNERFESZTIVÁLOKON JÁRTUNK

A csehországi Brno16 fesztivál nem okozott meglepetést, hisz ugyanúgy, mint ők nálunk, mi is évek óta vendégeskedünk morvaországban és minden esztendőben a megszokott helyszíneken, programokkal és magas színvonalon zajlanak az események! A szicíliai Siracusában megtartott A.RE.S fesztivál szervezésében már akadtak hiányosságok, de csodálatos helyszín, Ortigia (ahol többek között Tornatore forgatta a Malénát) feledtette az apróbb lebonyolítási bakikat, azonban ezúttal nem sikerült díjjal hazatérnünk. Mindent felülmúlt azonban a Cornwall-i mustra, mely kiválóan szervezett nemzetközi seregszemle volt, ahol a hazai filmek versenyének zsűrijében vettünk részt és nagy sikerrel prezentáltuk az idei BuSho díjnyertes alkotásait. Egyik főmunkatársunk Görögh Ferenc transzlator, aki részt vett az eseményen így fogalmazott: „A fesztivál egy remekül szervezett esemény egy kiváló helyszínen, és a rendelkezésükre álló technikai és szakmai háttérrel csupán bővíteniük kellene a külföldi filmek repertoárját, ezáltal nagyobb népszerűségre és több figyelemre tehetnének szert a nemzetközi porondon is.” És amiről még nem ejtettünk szót, még korábban járt a krakkói fesztiválon, az előzsűri oszlopos tagja Gergely Zoltán, aki szintén élményekkel gazdagon tért haza!



2009. november 11.

MERCI BEAUCOUP LIKA! KÖSZÖNJÜK ILDIKÓ!

Az 5. BuSho referenciafüzetének összeállítása során az előző évekhez hasonlóan most is megkértük a fesztivál vendégeit, hogy aki csinált képeket, az legyen szíves megosztani velünk azokat. A rengeteg visszajelzés között a francia páros hölgytagja, Lika Banshoya reagált elsők közt és jelezte, hogy ő már készített egy albumot a facebook-on, amikor megláttam azonnal továbbítottam a Vörösmarty mozi vezetősége felé a linket, akik szintén leültek: „…köszönettel megkaptam a küldött anyagot. Imádom ezt a Hölgyeményt ismeretlenül is, nem is tudtam, hogy ilyen érdekes egy mozink van :-)) A képes memento mellett még egy hölgynek szeretnék köszönetet mondani a zsűri beszámolóért, mert Enyedi Ildi olyan pontosan világított rá a fesztivál lényegére, hogy ezentúl pályázataink fejléceként szeretnénk használni az idézetet, hátha lassan valóban sikerülhet elhitetni azt, hogy szükség van a fesztiválra…



2009. október 12.

INDUL A BUSHO VÁNDORÚTRA

Az 5. BuSho fesztivál után minden eddiginél nagyobb számú felkérés zúdult ránk, elsősorban a külföldi fesztiválok, filmklubok és workshopok felől. Ezeket összevetve a már meglévő partnereinkkel, kezd körvonalazódni a fesztivált népszerűsítő őszi bemutatók listája. Kezdésnek már le is zajlott a litván Tinklai fesztiválvalamint a görög Drama fesztivál, aztán visszatérünk a nyáron megismert és megszeretett Selmecbányára. Október közepén immár 5. alkalommal tartunk bemutatót Csehországban a jubileumi 50. Brno16 fesztiválon, majd következik az elmúlt 3 év leforgása alatt a 3. különböző szicíliai fesztivál másod ízben egy zsűr idelegálttal. Végül bemutatkozunk a nyári workshopon nálunk járt nagyváradi MAFF-on, a Cornwall-i ködös albionban és folyamatban vannak az egyeztetések további szervezetekkel, melyek azonban már átcsúsznak 2010-re.

 



2009. október 12.

ELKÉSZÜLT AZ ARES RÉSZLETES PROGRAMJA

Korábban már beszámoltunk róla, hogy egy vadonatúj művészeti fesztivált alapítottak ARES néven a szicíliai Siracusa óvárosában, mely október 22 és 26 között kerül megrendezésre! A BuSho fesztivál 2007-es Magma Fesztiválon történt debütálása, majd a tavalyi Marzamemi sikereket követően (ahol Szirmai Márton különdíjat kapott a Szalontüdőért), ezúttal harmadik alkalommal látogat a déli szigetre, hogy ezúttal is elkápráztassa az igencsak vájtszemű olasz közönséget. A nyáron elküldött felhívásunknak köszönhetően, rengeteg alkotás szerepelt már nálunk is korábban és úgy tűnik Szirmai Marcit már szívébe fogadta valamelyik Keresztapa, mert újra versenyprogramban van, ezúttal a Családi kör című animációjával.



2009. október 12.

"A VÖRÖS BIKA LESZÁLLT A VÁSZONRÓL"

EURÓPA ELRABLÁSA – MAFF 2009, OKTÓBER 28-30 
A nagyváradi MAFF (Metrion Animációs Filmfesztivál) rövid „post-it rajz-animáció” pályázatot hirdet diákok és fiatal animációsok számára, Európa elrablása címmel. A cím egyben a fesztivál és a pályázat témaköre is.
A pályázatra beküldött alkotások a MAFF-on mutatjuk be a közönség számára.
A legjobban sikerült animációkat szakmai zsűri bírálja el.
A pályázatra a benevezési lappal együtt lehet elküldeni az animációkat, a pályázat szabályzata szerint.
A pályázat beküldési határideje: 2009. október 22.



2009. szeptember 07.

AUSZTRÁL FILM NYERTE AZ 5. BUSHO FŐDÍJÁT

2009. szeptember 5-én, 19:00 órakor hirdették ki az 5. BUdapest SHOrt Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait. A végig telt házzal zajló fesztiválon 94 versenyfilmet nézett végig az öttagú nemzetközi zsűri, melynek magyar tagja Enyedi Ildikó, filmrendező volt, aki így fogalmazott a döntés indoklásában:
„A film egy gyermek lelkének nehezen megközelíthető mélységét tárja fel fegyelmezett, visszafogott és nagyon pontos érzékenységgel megfogalmazott filmnyelven.” Az Arany BuSho díjat, ami a szobor és az ajándékcsomag mellett az OKM 1000 eurós pénzdíjával is jár, az ausztrál René Hernandez nyerte az Alattunk a föld (The Ground Beneath) című filmjéért.
Az Ezüst BuSho díjat a francia Clement Michel Bébi (Bebé) című filmje nyerte. Ebben a filmben egy átlagember megpróbáltatásait kísérhetjük végig 17 percen keresztül, aki lassan felismeri, hogy az apaság új dimenziókat nyit életében.
A harmadik dobogós helyezésért járó Bronz BuSho díjat egy magyar alkotópáros kapta egy korábbi rövidfilmjéért, Gayer Zoltán és Molnár Péter Karusszel rítus című alkotásáért.

 



2009. augusztus 27.

SZEPTEMBER 1. 19:00 VÖRÖSMARTY MOZI!!!

A tavalyi nagy siker után ezúttal is a Vörösmarty mozi lesz a központi helyszíne a fesztiválnak és a szeptember 1-én este 19:00 órakor megrendezésre kerülő megnyitónak, melyet a tavalyi évben külföldi útja miatt távol maradt Bollók Csaba, filmrendező indít majd útjára. Ezt követően 4 napon keresztül a két teremben folyamatosan vetítik a nemzetközi rövidfilmeket, míg végül szeptember 5-én, szombaton este kihirdeti döntését a nemzetközi zsűri, melynek döntése alapján 3 fődíjat és 7 kategória díjat osztunk ki, a legjobbnak választott Arany BuSho díjjal pedig első alkalommal 1000,- euro pénzdíj jár.
Az esti programok a DocuArt Kocsiszínben folytatódnak, a zsűri nyilvános konzultációja mellett, partnerfesztiválok legjobbjait, filmes műhelyek válogatásait és a versenyből kimaradt magyar alkotásokat tűzzük műsorra. Szeged, Szolnok és Szombathely mellett ezúttal az első határon túli helyszínnel bővült a sor: a Szerbiában lévő Magyarkanizsa, azon belül pedig Kultúra mozi csatlakozott idén a helyszínekhez. A fesztiválon nyíló kiállítások közül „Az 5 FAMU-s mesterlövész”, a híres prágai egyetemen végzett alkotók tárlata, és a cseh animáció új nemzedékét mutatja be, a Cseh Centrumban kerül majd megnyitásra.
Mint eddig minden esztendőben ezúttal is meghívtuk a versenybe jutott alkotókat, hogy személyesen képviseljék filmjüket nálunk és természetesen nem maradhatnak el azok a kísérőprogramok, melyek az évek alatt szerves részévé váltak a fesztiválnak, kialakítva ezzel a rendezvény egyedi arculatát a külföldi vendégek számára (veterán autóbuszos városnézés, Parlament látogatás, Lukács-fürdő stb.).  Gyere, és újra szippants egy kis kultúrát: Kötelező rövid gyakorlat!



2009. június 19.

BUSHO VERSENYPROGRAM 2009!

Másfél hónapos megbízatását követően befejezte munkáját az 5. BuSho előzsűrije, mely a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is 94 filmet juttatott a versenyprogramba, kategóríánkénti bontásban ez 61 fikciós, 20 animációs és 13 kísérleti filmet jelent! Ezúttal is lehetőséget szeretnénk biztosítani azoknak az alkotásoknak, melyek csak az időkorlátok miatt nem jutottak versenybe és amelyeket információs vetítéseken szeretnénk bemutatni a közönségnek! A magyar alkotások esetében azonban visszatérünk az eredeti koncepcióhoz, mely a fesztivál egyik alap küldetése is, tehát levetítjük az összes benevezett magyar produkciót (melyek megfeleltek a kiírásnak), bemutatkozási lehetőséget biztosítva ezáltal valamennyi filmkészítőnek! Jó böngészést!

ALKOTÓK FIGYELEM!
A versenyprogramba jutott filmek alkotóinak szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy amennyiben a nevezés alkalmával nem küldtek miniDV kópiát és/vagy angol feliratos verziót a filmről, azt legkésőbb június 30-ig pótolják, illetve ha személyesen részt szeretnének venni a fesztiválon, úgy az akkreditációs lap kitöltése után vegyék fel a kapcsolatot Benkő Orsival, az orsi@busho.hu mail címen!



2009. június 15.

A.R.E.S. RÖVIDFILM FESZTIVÁL

Az A.R.E.S. Rövidfilm fesztivál és az "Ötletek Művészeti Szociológiára" közösségi videokészítő műhely 2009 szeptemberében kerül megrendezésre Siracusában, az olaszországi Szicíliában.
A fesztivál fő célja a kultúrális összetartozás promótálása egy nyílt támogatói hálózat kiépítésével, amelyik képes ösztönözni, összeköttetésbe hozni és fenntartani a művészi kifejeződéseket és pozitív tapasztalatok által elősegíteni a plurális (többelvű) értékek és a társadalmi jólét elterjedését  a kulturális és a társadalmi területeken.
A nevezés ingyenes és nyitva áll minden maximum 20 perces munkák előtt, melyeket a szervezőknek kizárólag DVD formátumban és angol feliratozással áll módukban elfogadni. Nevezési határidő: 2009. Július 31. (postai bélyegzővel hitelesítve)
VERSENYSZABÁLYZAT
NEVEZÉSI LAP
WORKSHOP NEVEZÉSI LAP



2009. május 08.

ÖTÖDIK SEBESSÉG

A májusi határidőre 2009-ben 53 országból 527 rövidfilm érkezett (kategóriánkénti bontásban ez 279 fikciós, 115 animációs és 133 kísérleti filmet jelent), mely ugyan elmarad a tavalyi rekordnevezéstől, de az előzsűrinek ezúttal is fel van adva a lecke! A képzeletbeli dobogó tetején ezúttal a hazai pálya előnyét élvező Magyarország 69 filmet nevezett, „természetesen” második helyen Németország, mely ezúttal 52 filmmel nevezett, és talán a tavalyi győztes film hatására Spanyolország ezúttal 45 alkotást delegált. Az előzsűri döntése június közepére várható.



2009. április 15.

5. BUSHO: KIS CSÚSZTATÁS

Néhány nappal meghosszabbítottuk a nevezési határidőt, mert a tavaszi szünet és az ünnepek miatt sokan csak most szembesültek vele, hogy rohadazinő:

KÖTELEZŐ RÖVID GYAKORLAT

5. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál várja a nevezéseket
kisjáték-, animáció- és kísérleti film kategóriában.
Beadási határidő: 2009. április 20.
Határidő későknek: 2009. május 1.

 



2009. április 10.

MEDIAWAVE 2009: AZYL-BUSHO VETÍTÉS

„FÉNYÍRÓK FESZTIVÁLJA – ANOTHER CONNECTION”
Győr, 25 April - 2 May 2009

Ahogy  a MEDIAWAVE-re járó közönség már megszokhatta, évről évre speciális tematikaköré szerveződik programjaink jelentős része. Ebben az évben 1969 negyvenedik évfordulójáról emlékezik meg majd a Fesztivál, azon belül pedig a szexuális forradalomról. A 2009-es fesztiválra vérbő zenei programokkal készülünk és olyan művészi, erotikus filmek vetítésével fogjuk körbejárni a témát, amelyek már a maguk idejében nagy vihart kavartak... Majdnem akkorát, mint a márciusi Azyl-BuSho életREklám felhívás, melynek legjobbjait itt is levetítjük... Konkrétan 27-én, hétfőn este 20:00 órától az Európa teremben (új padlásmozi a Mediawave iroda fölött)!



2009. március 10.

5. KINODYNAMIQUE WORKSHOP

Idén ötödik alkalommal rendezzük meg a Kinodynamique workshopot (Bécs, 2009. Május 5-13), melyre ezúttal is várjuk osztrák és nemzetközi filmesek jelentkezését, hogy készítsenek rövidfilmeket „a nulláról a szélesvászonig” 60 óra alatt! Várjuk tehát olyan filmkészítők, színészek, zenészek, technikusok és érdeklődők jelentkezését, akik ki szeretnék próbálni magukat egy nemzetközi csapatban! Alapfokú angol nyelvtudás szükséges, jelentkezési határidő április 14. Anmeldeformular (Deutsch) / Registration Form (English)



2009. március 05.

AZYL-BUSHO EREDMÉNYEK

 

Március 2-án Pozsonyban az Astorka színházban kihirdették az AZYL-BUSHO életREklám verseny eredményeit, melyre 5 országból összesen 124 alkotás nevezett. Az első kör után versenyben maradt 30 film közé 7 magyar alkotást választottak. Az öttagú nemzetközi bírálóbizottság a fődíjat Borkur Sightorsson Support című, az eutanáziáról szóló egypercesének és Miroslav Remo elhagyott idős emberekről szóló, Ecce Homo című filmjének ítélte. A két fődíjas film alkotói mintegy 1 millió forintnyi eurón osztozhatnak.



2009. március 03.

"KOTA 2023" FILM FESZTIVÁL

Néhány hónappal ezelőtt Kota 2023 néven Macedóniában létrejött egy új rövidfilm fesztivál, ahol szeretettel várnak minden rövidfilm nevezést, kivéve a reklámfilmeket! Nevezési határidő április 15, DVD formátumban! Bővebb információk a weben: www.kota2023.com



2009. március 01.

SZOLNOKI NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS FILMSZEMLE

A szolnoki Nemzetközi Tudományos Filmszemle (2009. november 5-8) olyan különböző műfajú filmalkotásoknak biztosít fórumot, amelyek valamilyen formában a tudományhoz kapcsolódnak: tudományos munkáról, tudományos eredményekről szólnak, vagy cselekményükben, nyelvükben, előadásmódjában fontos szerephez jut a tudomány.

Nevezési határidő: 2009. április 18. Részletek…



2009. február 22.

AZYL-BUSHO: CÉLEGYENESBEN

 

A február 21-i nevezési határidőt követően a zsűri nem sokáig törheti a fejét, mivel az AZYL-BUSHO hivatalos eredményhirdetése március 2-án 18 órai kezdettel lesz a pozsonyi Astorka Színházban. Időközben a Dialektus fesztivál is beszállt a párbeszédbe, melynek eredményeképpen először március 2-án 10 órától a Dialektus diák szekciója kerül levetítésre Pozsonyban az a4 centrum súčasnej kultúry - zero space-ben, melyen közönség szavazást tartanak a szervezők. A másnap kezdődő Dialektus fesztivál ad otthont az életREklám felhívás budapesti bemutatójának és értékelésének, március 7-én szombaton 17 órától a fesztivál központjában, a DocuArt Kocsiszínben. Részletek itt…



2009. február 15.

VÉGRE BUSHO FILMKLUB

A törzsközönség által régóta várva várt filmklub progjamján elsősorban olyan filmeket szeretnénk bemutatni az elmúlt évek BuSho programjából, melyek az információs blokkokban kerültek levetítésre, ezért kevesebb néző találkozhatott velük! Néha csak egy hajszálon múlik, hogy egy-egy alkotás kimarad a versenyprogramból, ráadásul az utóbbi két esztendő nagy számú nevezése miatt még inkább erősödött az infósok mezőnye! Természetesen levetítésre kerülnek majd a díjazott alkotások is, kategóriánkénti válogatások valamint szeretnénk egy legtöbb filmet beküldő országonkénti bontást is, de azt hiszem az alkalmankénti 4 órába sok minden bele fog férni. Terveink szerint a vetítéseket követően a korábban az előzsűriben vagy a nemzetközi zsűriben részt vevő filmes szakemberek vezetésével értékeljük a látottakat.



2009. február 10.

AXN FILMFESZTIVÁL KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS

Lezárult az AXN tévécsatorna által hirdetett rövidfilm pályázat beadási határideje, itt az idő tehát, hogy a közönség is elmondja véleményét a beküldött alkotásokról! Ha kíváncsi vagy a döntős pályaművekre, ha szívesen teszteled, hogy ízlésed és filmkritikusi vénád egyezik-e a zsűri két tagjáéval, Török Ferencével és Pálfi Györgyével, no meg ha szeretnél MP3 lejátszót nyerni, küldd el szavazatodat február 26-ig! Részletek…



2009. február 05.

VIII. FILMTETT-DUNA MŰHELY ALKOTÓTÁBOR 2009

A tavalyi velencei helyszín után idén táborunk visszatér egy kipróbált, de még mindig felfedezésre váró korábbi helyszínére, a csíkszépvízi Kishavas panzióba. A filmszerető táborlakók kilenc alkotócsoportja július 14–24. között dolgozhat neves hazai és külföldi filmesek irányítása alatt. A táborba bárki jelentkezhet 2009. április 1-jéig Magyarországról, Erdélyből vagy más határon túli régiókból, aki a tábor kezdetéig betölti 18. életévét. Az oktatás és a műhelymunka magyar nyelven folyik. A tábori részvételt pályázat útján lehet elnyerni. A pályázat tartalma csoportonként változik. Részletek…



2009. január 25.

ÚJABB EGYPERCES FELHÍVÁS

A kölni székhelyű Videochannel kísérleti filmes művészeti platform várja „egyperces film és videó” nevezéseket az „emlék” és „identitás” témákban online filmversenyére! A nevezési lap és a szabályzat megtalálható az alábbi linken. Nevezési határidő: 2009. május 2.



2008. december 17.

MEGÚJULT ONLINE NEVEZÉS

A tavaly első alkalommal beizzított online nevezés örömeit és nehézségeit összevetve indítjuk el rövidesen újra az elektronikus nevezési platformot, melyről természetesen ezúttal is mindenkit egy körlevél formájában fogunk értesíteni, még az sem kizárt, hogy összekötve egyúttal az év végi jókívánságokkal…



2008. december 15.

AZYL-BUSHO: NE HAGYD EL AZ AGYAD!

A pozsonyi AZYL és a budapesti BUSHO filmfesztivál szervezőinek úgymond elege lett a politikai csatározásokból és úgy döntöttek, hogy első lépésként kulturális „fronton” próbálják bebizonyítani a nagyvilágnak, hogy igenis létezik normális szlovák-magyar viszony annak ellenére is, hogy a médiából nem ezt halljuk… Tehát az Azyl-BuSho együttmüködés első lépéseként a két rövidfilmfesztivál egy olyan felhívást tesz közzé, amelynek lényege, hogy az emberek olyan 1 perces filmeket csináljanak, ami a "reklama na zivot" szabad fordításban „életREklám” szlogenhez köthetők. A rövidfilmeket a magyar-szlovák viszony tematikán belül különböző címszavakban határozták meg. www.busho.azyl.sk



2008. december 01.

FŐTÁMOGATÓT KERES A CSODAJÁRGÁNY

Miután évről-évre európa szerte 30 helyszínen tartunk BuSho vetítéseket, a Silent Cinema sikerén felbuzdulva kitaláltuk, hogy mi lenne, ha Magyarországon is végig mennénk legalább ennyi helyszínen egy amolyan roadshow keretein belül! Folyamatban van egy olyan csodajárgány megépítése, mellyel azután elindulhatna a Silent Cinema Road(Bu)Show hetedhét határon át!



2008. november 24.

ELKÉSZÜLT A 2008-AS REFERENCIA FÜZET


Minden évben a fesztivált követően első dolgunk (persze csak az elszámolásokat követően), hogy összeállítunk egy információs anyagot az eseményről, mely tartalmazza a legfontosabb információkat rólunk. Megtalálható benne az éves beszámoló, a díjazottak, a zsűri és az alkotók visszajelzései, megjelent cikkek valamint a médiamegjelenések, webstatisztika, tehát minden, amit a 4. BuSho fesztiválról tudni érdemes. Letörhető…



2008. október 20.

ÚJABB FESZTIVÁLOK A PARTNEREK KÖZÖTT

A szokásos őszi menetrend mellett (Brno16, Magma, Euroshorts) idén újabb fesztiválok bukkantak fel, melyekkel karöltve a jövőben tovább nőhet a BuSho fanatikusok tábora! A Brno-i „kötelező” vizittel sajnos épp egyidőban zajlott az országos MAFSZ szemle valamint első alkalommal vetíthettünk a kolozsvári 8. Filmtettfeszten is! Egy héttel korábban pedig Bolognában volt nagy siker a válogatásunk a Terra Di Tutti fesztiválon, ahol még a nemzetközi zsűriben is prezentálhattuk magunkat.



2008. szeptember 10.

SPANYOL GYŐZTES A 4. BUSHO FESZTIVÁLON

Szeptember 7-én délben adták át a Vörösmarty moziban a 4. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait. Az öt tagú nemzetköi zsűri a legjobbnak a spanyol Daniel Sanchez Arévalo Traumatológia (Traumatology) című filmjét találta. Az Ezüst BuSho díjat idén (is) magyar film vitte el, Simonyi Balázs Originál Láger című alkotása, az angol Stephan Stuckert Medium Rare (Közepesen Ritka) című filmjének pedig a Bronz BuSho díjat ítélték. Részletes díjlista…



2008. augusztus 25.

ITT A RÉSZLETES PROGRAM ÉS A 2008-AS SPOT

Hosszas egyeztetés után végre itt a részletes programja az idei fesztiválnak, melynek böngészése és a versenyprogrammal való összevetése után mindenki megtervezheti részvételét a BuSho-n. Elkészült az idei reklám spot is, ehhez pedig jó szórakozást!



2008. augusztus 25.

2. GOMBUSHO ANIMÁCIÓS WORKSHOP

A tavaly elindított GizmoSho Animációs workshop folytatásaként a főszponzor kiválása miatt ezúttal GomBuShonéven rendeztük meg a filmes tábort a város zajától messze fekvő Gombolyagon, mert amint azt már számtalan workshop bebizonyította, a vidéki munka sokkal nagyobb hatásfokkal bír, hisz az alkotók nem tudnak különböző indokokkal eltűnni néhány órára esetleg napra, amint arra tavaly is volt példa… A másik fontos változás az volt, hogy ezúttal nem teljesen kezdők vettek részt az eseményen, hanem a Falka.



2008. augusztus 25.

BUSHO PREZENTÁCIÓ EURÓPA LEGDÉLEBBI PONTJÁN

A tavaly ősszel megkezdett Szicília-Budapest tengely mentén épülő kulturális híd folytatásaként július végén egy hetes meghívást kapott a fesztivál (konkrétabban a fesztivál igazgató a nemzetközi zsűribe) az Európa legdélebbi pontján fekvő Marzamemi kisvárosba. Rengeteg élmény, tanulság és munka eredményeképpen sikerült a fesztiválról egy különdíjjal hazatérni, melyet Szirmai Márton Szalontüdő című filmjéért kapott! A látogatásnak további eredményeivel a fesztiválon szembesülhetnek majd a látogatók, a most létrejött FAPEGALLI csoport kiállításán.



2008. június 20.

MEGSZÜLETETT A 2008-AS VERSENYPROGRAM!

A 620 nevezett alkotásból 90  film került a versenyprogramba (50 fikciós, 30 animációs és 10 kísérleti film), azonban további 130 (90 fikciós, 20 animációs és 20 kísérleti film) filmről döntött úgy az előzsűri, hogy az információs vetítéseken kerüljenek bemutatásra!

Részletes program rövidesen, most pedig mazsolázzatok…



2008. június 07.

Véget ért az előszűri!

Amint azt már korábban jeleztük, rekord nevezés született az idei fesztiválon, azonban a korábban kalkulázott 580 még növekedett egy kicsit, így a végleges szám 619!!! A vadonatúj előzsűri nagyon kemény munka után körvonalazta az idei verseny és információs programot, azonban a végleges listákra még kicsit várni kell, hogy nehogy hiba csússzon az adminisztráció útvesztőiben. Eredményhirdetés: PÉNTEK 13!!!



2008. június 06.

Cinemart filmfesztivál Szolnokon

Néhány fiatal úgy gondolta, hogy Szolnok városában szervez egy filmfesztivált. Ez lenne a CinemArt Filmfesztivál. A verseny lényege, hogy a majdan városunkba érkező csapatok (mini stábok) az általunk meghatározott szempontok szerint, egy nap „leforgása” alatt készítenek egy-egy rövidfilmet. Az ötlet –bevalljuk- átvett, ám itt, a Tisza partján ez egy újszerű kezdeményezés, ilyen még nem volt.



2008. június 06.

Filmes tábor a Faludi Ferenc Akadémián

Az Akadémia július 1. és 8. közötti rendezvénye lehetőséget nyújt minden érdeklődő fiatalnak arra, hogy a sűrűjébe beleugorva igazi filmes szaktekintélyek támogatásával próbálja ki magát, és valósítsa meg elképzeléseit. A tábor az Akadémia XIII. amatőrfilmszemléjéhez kapcsolódik, mivel egyik célja, hogy azok a fiatalok, akik még nem rendelkeznek a szükséges technikai ismeretekkel, is behozva lemaradásukat, indulhassanak az Akadémia Bizalom témájú szemléjén. A rendezvénynek idén is a piliscsabai campus ad otthont. A megfelelő technikai háttér biztosítja, hogy minden elképzelésből alkotás születhessen. Naponta más és más témáról folynak előadások és konzultációk, a napot közös filmnézések zárják. Azok, akik kellő elszántságot éreznek magukban, további tájékoztatásért forduljanak a Faludi Akadémiához Bizalommal. http://www.faludiakademia.hu/?m=1&am=22



2008. május 19.

ÚJRA REKORD NEVEZÉS

Az elmúlt évek nevezési statisztikáit megtekintve (2005 – 94 film, 2006 – 171 film, 2007 – 360 film) nem volt túl nagy meglepetés, hogy a 4. BuSho-ra érkezett nevezések száma meghaladta a félezret, konkrétan 580 alkotás! Tovább boncolgatva: 61 országból érkezett film, a dobogón Németország (66 film), az Egyesült Királyság (64) és Magyarország (54) alkotással!



2008. május 19.

A sikeres reklám spot

A Morpho – Ogilvy kooprodukcióban elkészült sokak által dicsért és mások által szidott (minden esetre semmiképpen nem maradt közömbös) 3. BuSho spot az alkotók jóvoltából (Jekler Balázs – Spielmann Gábor) önálló életre kelt és a 2007-es Méribel Ad Festivalon (http://www.meribel-adfestival.com) finalista lett reklámfilm kategóriában, majd pedig rövid listára került az Arany Penge 2008-on (http://www.maksz.com).



2008. május 19.

BUSHO CSENDES MOZI

Pécsi Egyetemi Napok (PEN) keretében megkezdődött az egész éven át tartó  Silent Cinema – BuSho együttműködés, melynek lényege, hogy az elmúlt évek legjobb filmjeiből összeállított válogatásokat mindenféle furcsa helyszínen tekinthetik meg az érdeklődők, akik hajlandók felvenni a fülest!
Részletek



2008. április 19.

DENA ÖSSZES

Másik hajnal, Hét lepedő, Valami hang… Újdonsült kolleginánk elkészítette önálló weboldalát, melyen megtekinthető az elmúlt 13 esztendő összes alkotása, melyet Horváth Edina jegyez.  http://www.dena.mentha.hu



2008. március 07.

EISA MAESTRO PHOTO PÁLYÁZAT 2008

A pályázat témája a GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS, mely napjaink fontos és súlyos problémája. Az EISA és a FotoVideo magazin szervezésében létrejött pályázat nyerteseinek képanyaga kiállításra kerül a Kölni Photokinán, valamint a díjak között szerepel 2008-2009 Európa Legjobb Professzionális fényképezőgépe. A digitális úton elküldött pályamunkákat 2008 április 30-ig várjuk szerkesztőségünkbe, a fotovideo@solteszreklam.hu e-mail címre. További részletek…
http://zeneszmagazin.hu/uploads/EISA_2008_magyar_nagy



2008. február 20.

BUSHO VETÍTÉS A DÓZEREN

Megszületését követő első két esztendőt 2005, 2006-ban a Kultiplexben töltötte a fesztivál, melynek ezáltal (átvitt étteremben) az életben maradását köszönheti. Amikor kiszivárgott a dózerfesztivál ötlete, azonnal jeleztük a szervezőknek, hogy valamilyen formában részt szeretnénk venni az eseményen! A 3 vetítésből álló sorozat záróakkordjaként február 17-én, vasárnap délután, a 2007-es „bestof” kerül vetítésre, mellyel szeretnénk búcsúzni a Kultitól és megköszönni a lehetőséget.
Részletek



2008. február 20.

BUSHO GYŐZTES BERLINBEN

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Talent Campust a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, melyre idén öt magyar fiatal tehetség jutott be, köztük a 2006-ban Arany BuSho díjjal jutalmazott Gergely Zoltán, a Szupermosás rendezője, akivel tavasszal újabb nagy dobásra készülünk. Bővebben…

http://www.magyar.film.hu/object.e4ff0519-988e-4ed0-a7c5-3d006c04ee68.ivy
Deák Dani szellemes című beszámolója: A JÖVŐ JELEN VOLT!
http://www.magyar.film.hu/object.f23ddb41-3c47-43a6-9769-43d7c473ca10.ivy



2007. november 10.

Új időpont, új nevezési feltételek!

A szervezők szokásos fesztivált követő értekezletén úgy határoztak, hogy a 4. BuSho Fesztivál 2008-ban szeptember 3-7. között kerül megrendezésre. A legutóbbi nagy számú nevezés miatt kicsit átalakítjuk a regisztráció menetét és november végére a weboldalon létrehozunk egy online nevezési lehetőséget! A kitöltés és elküldés után ki kell nyomtatni majd aláírni az oldalt és a nevezett alkotással együtt postai úton is el kell juttatni a fesztivál címére! A nevezési határidő változatlan: 2008. május 3.



2007. október 01.

Újra vándorúton a BuSho

A sikeres 3. fesztivált követően „a nemzetközi helyzet fokozódik” és újra elindult európai körútjára a BuSho! A hazai bemutatók mellett (HDU, Szemlétek, Utolsó csepp, Gyerekszem) szeptember végén a szicíliai Magma Fesztiválon valamint a cordobai La Imagen Del Sur fesztiválon vettünk részt. Októberben már hagyomány a Brno 16 fesztiválon való részvételünk, novemberben pedig egy új eseményen a varsói Euroshorts-on prezentáljuk magunkat.



2007. szeptember 01.

Az ANNO kapta a közönségdíjat is

A Gizmosho Animációs Workshopon lezárult közönség szavazáson, a 3 tagú zsűri által fődíjasnak ítélt film, Fogarasi Gergely: Anno című alkotása kapta a legtöbb voksot, egymaga több, mint a szavazatok egy negyedét. A rendező nagyon komolyan vette a feladatot, melyről az alábbi linkre kattintva mindenki megbizonyosodhat: http://anno.film.googlepages.com



2007. augusztus 03.

Az Offside a győztes

A 3. BuSho Fesztivál győztese az izraeli Erez Tadmor és Guy Nattiv: Offside (Lesállás) című filmje lett. Az ezüst BuSho-t egy magyar páros, Simonyi Balázs és Tóth Barnabás alkotása az Egy szavazat (One Vote) kapta, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Felix Stienz állhatott Németországból Ladenhüter (Bóvli butik) című munkájával. Képünkön a zsűri tagja, Kis-Bocz Éva a díjjal.
Részletek



2007. július 28.

MEGHÍVÓ / MEGNYITÓ

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt augusztus 3-án 18:30-kor az Almássy téri szabadidőközpontba, a 3 BuSho Rövidfilm Fesztivál hivatalos megnyitójára. A rendezvény fővédnöke, Dr. Schneider Márta, kulturális szakállamtitkár, megnyitja Groó Diana, filmrendező, a moderátor pedig Galamb lesz.
Részletek



2007. június 28.

GIZMOSHO ANIMÁCIÓS WORKSHOP

A VideoGizmo site-ot üzemeltető UPC, a BuSho Fesztivál és a Hipokaloric Group szervezésében animációs workshop kerül megrendezésre, közvetlenül a BuSho rövidfilmfesztivált megelőző héten az Almássy téri Szabadidőközpontban. A 8 napos workshopon a fesztiválhoz hasonlóan ingyenesen vehet részt az a 15 alkotó, akiket az előzsűri erre érdemesnek talál. A szervezők legkésőbb július 20-ig várják a jelentkezéseket minden érdeklődőtől.
Tovább a cikkhez
Részletek



2007. június 27.

ELKÉSZÜLT A RÉSZLETES VETÍTÉSI TERV

A tavalyi évhez hasonlóan újra sikerült duplikálni a beérkezett rövideket, mely most már nemzetközi szinten sem elhanyagolható 360 filmet jelent. Ez a mintegy 70 órányi mozgókép megnehezítette ugyan az előzsűri dolgát, de egyúttal nagyon magas színvonalra emeli a fesztivál versenyprogramját. A versenybe került 116 alkotást 22 blokkba sikerült elrendeznie a szervezőknek, mely szinte teljes egészében lefedi a fesztivál 4 napját, feladva ezzel a leckét a nemzetközi zsűrinek is. Tovább
Részletek



2007. június 26.

VISEGRÁDI VILÁGZENE MINDEN ESTE

Végleges a programja az IVF Folk & Roll elnevezésű világzenei koncertsorosatnak, mely a visegrádi országok vezető folk-rock zenekarainak a fellépése lesz esténként. Kronológiai sorrendben fellép a szlovák Druzina, a magyar Rackajam, a lengyel Chudoba és zárásként a cseh Gothart zenekar.
Részletek



2007. június 25.

"KELJ FEL LACI!" UTÁN SZABADON: "HAJRÁ GABI!"

A tavalyi évben első alkalommal megrendezett segélykoncert folytatásaként az idei esztendőben egy olyan zenész barátunknak szeretnénk segítséget nyújtani, aki szintén segített, amikor filmzenét kellett írni, feljátszani, de akkoriban még nem tudta, hogy mi az a Sclerosis Multiplex... Papp Gábor.
Részletek



2007. május 28.

KIEMELT INFORMÁCIÓKKAL BŐVÜLT A PROGRAM

Megszületett a 3. BuSho Fesztivál versenyprogramja, miután az előzsűri (Mag-Rimóczi-Ganczer) majd’ egy héten át tartó megfeszített munkával, mintegy 350 (azaz 60 óra) rövidfilm megtekintése után meghozta eddigi legnehezebb döntését. Mivel a tavalyi évhez hasonlóan, újra megduplázódott a nevezett filmek mennyisége és a versenyprogram időkorlátai sajnos végesek, ezért a rengeteg jó film tiszteletére egy új kategóriát hoztunk létre, mely a kiemelt információs filmeket tartalmazza majd.
Részletek



2007. május 27.

Filmes rendezvények boncolgatása a film.hu-n

A múlt héten jelent meg a film.hu-n a 2. része annak a cikknek, melyben a magyarországi filmes rendezvények -köztük a BuSho- pénzügyi hátterét boncolgatták az MMK döntésének tükrében.
1. rész
2. rész



2007. április 28.

A 8. KAFF

2007. június 20-24.-ig kerül megrendezésre Kecskeméten. A filmvetítések mellett zenei és színházi előadások, kiállítások és szakmai tanácskozások várják a látogatókat.
www.kaff.hu



2007. április 27.

MAFSZ ORSZÁGOS SZEMLE SIÓFOKON

A Magyar Függetlenfilm Szövetség május 3.-ig várja a nevezéseket az 54. Országos Függetlenfilm fesztivál (Siófok, 2007. május 17–20.) versenyprogramjába! A filmeken kívül, kiállítások, pálinka verseny és Kiscsillag koncert színesítik az eseményt. Részletek itt!



2007. április 26.

KÉRSZ EGY RÖVIDET?

Elkészült az idei BuSho Fesztivál arculata, az első hirdetés, mely a Titanic Fesztivál katalógusában lesz látható! Ugyanez a motívum kíséri majd végig az összes anyagot, tehát nemsokára letölthető lesz az oldalról a banner, sajtófotó ésatöbbi...



2007. március 28.

Idén kegyelem a Faludin

A Faludi Ferenc Akadémia KEGYELEM címmel meghirdeti XII. tematikus nemzetközi amatőrfilmszemléjét, valamint ahhoz kapcsolódó filmpályázatát. És ez még nem minden: Tavasszal szakmai (forgatókönyv, operatőr, vágó) szemináriumok, a nyár közepén pedig egyhetes filmes tábor kerül megrendezésre a Pázmányon...
Tovább a cikkhez
Részletek



2007. február 28.

Kérsz egy rövidet?

A 3. BuSho nemzetközi rövidfilm fesztivál várja a nevezéseket a már megszokottnak nevezhető kisjáték, kísérleti és animáció kategóriákban! Legfontosabb változás a beadási határidő módosítása:
2007. május 3.



2007. február 27.

BUSHO "közeli" szemle díjak:

- A 38. Magyar Filmszemle legjobb rendezoje díját a zsuri Szász Jánosnak ítéli az Ópium – Egy elmebeteg no naplója c.  filmért, amely feltételezéseink szerint akkor pattanhatott ki a rendezo fejébol, amikor extázisából felocsúdott a Szexárdi Balladák címu opusz megtekintését követoen… 
- A legjobb noi alakítás díját Kovács Katának ítélte a zsuri, a Kythera címu filmben nyújtott alakításáért, melyben nagy valószínuséggel közre játszott bizonyos futtball huligán mellékszereplo pozitív hatással bíró kisugárzása…
- Elismero oklevél: Igor és Ivan Buharov a Lassú tükör címu filmért, mert szeretjük a pengeélen, határokon táncoló produkciókat, melyek teljesen megosztják a közvéleményt…
- A kisjátékfilmes zsuri operatori díja: melyet az Alterego operatore, Tóth Widamon Máté kapott, mert az osszel nálunk is nagy szerepet játszanak majd a lakásbelsok.



2007. január 28.

"Mesteri" találós kérdés: mi az?

83-szor szerepelt fesztiválok versenyprogramjában, 40 díjat nyert meg, és most Oscarra jelölték. A megoldás: MAESTRO.
M. Tóth Géza közel 5 perces animációs kisfilmjét a legjobb öt közé választotta az Amerikai Filmakadémia. 26 évvel azután, hogy Rófusz Ferenc: A légy címu animációs filmjéért elnyerte az Oscar díjat, most a Magyar Iparmuvészeti Egyetem animációs szakán tanító rendezo került nagyon közel ahhoz, hogy hazahozza az arany szobrocskát.
A filmbéli Maestronak, ennek a kedves, elhivatott muvésznek, és precíz, humoros segítotársának története külön világba kalauzol minket, mind vizuálisan, mind érzelmileg. Kis csodabirodalmuknak -amirol végül is le hull a lepel-, nincs ember, aki ellen tudna állni. Bízzunk benne, hogy így éreznek majd az amerikai kontinensen is.
Február 25-én szurkoljunk tehát sokunk kedvencének, a tavalyi BuSho-n két elismerést begyujto Maestro-nak!



2006. december 28.

BUKÉ

Végre elkészült a BuSho weboldal frissítése, melyrol letölthetoek az új nevezési lapok és a 2006-os fesztiválról is rengeteg információhoz juthattok (megjelent cikkek, fotóalbum, filmrészletek). Mindenkinek Békés Karácsonyt és Rövidfilmekben gazdag új esztendot kíván:
a BuSho csapat.



2006. december 27.

Dekadens szabadkéz menni Franciaország

Nagy örömmel értesültünk a hírrol, miszerint az 1. BuSho nevezoi között "Ajh, nevezek már csak egy kamera kellene" címu mondatával felbukkant és azóta törzsgárda taggá vált Rimóczi László (Lezmuvek – Dekadens Szabadkéz http://www.lezmuvek.hu) közremuködésével Csukor Sonja  megnyerte a NisiMasa nemzetközi forgatókönyvíró pályázatot (http://nisimasa.imingo.net)! A versenyben 400 forgatókönyv terv közül választották a legjobb 3 közé az "Éjszakai látogatók" címu opuszt. A kisfilm forgatására fordítható támogatás mellett nyereményként a két alkotó részt vehet a január végén Moulin d’Andé-ban megrendezésre kerülo forgatókönyvíró workshopon valamint azt követoen a méltán világhíru Clermont-Ferrand-i rövidfilm Fesztiválon. Ternészetesen temérdek BuSho szóróanyaggal felvértezve...



2006. december 26.

A BBB háromszög (BuSho-Békéscsaba-Bologna)

Tóth Csaba, a Közúti karbantartók címu film sztárja a közeljövöben vendégül látja otthonában Lorenzo Marianit, az I painted the peace címu animációs film rendezojét. Mint ismeretes, a BuSho ideje alatt a két film alkotógárdája úgy "összejött", hogy megalakították a Békéscsaba-Bologna tengelyt. Ennek gyümölcseként szervezodött meg az olasz rendezo magyarországi látogatása. Részleteket nem árultak el, de riportereink mindenképpen utánajárnak és beszámolnak a késobbiekben, hogy Lorenzo (a kultúrán kívül) milyen helyi nevezetességeket (vendéglátóipari 1ség, szerencsebarlang...) és szokásokat szippantott magába a viharsarokban.



2006. november 28.

KÖLTÖZÜNK! (9-BOL A 7-BE)

A BuSho Vándormadarak Társasága oszi gyulésén úgy határozott, hogy eltoljuk a biciklit a Kinizsibol. Mivel az új helyszínre azonnal érkezett 5-6 ajánlat, ezért nyakunkba vettük a várost és végigjártuk a felmerült egységeket!
Hosszas mérlegelés, tépelodés valamint érvek és ellenérvek ütköztetése eredményeképpen a BuSho Fesztivál következo rendezvényei (and the winner is...) az Almássy téri Szabadidoközpontban kerülnek megrendezésre (1077 Budapest, Almássy tér 6.).



2006. november 27.

FIGYELEM! MÓDOSULT A NEVEZÉSI HATÁRIDO!

A szeptemberben megtartott BuSho záró összejövetelen az a döntés született, hogy a nevezési határidot 1 azaz egy hónappal elorébb hozzuk. Reményeink szerint ezáltal lehetoségünk nyílik a kapkodásból eredo hibáinkat kiszurni, például a nyomdakész katalógus tüzetesebb korrektúrázására. 2007-ben így a nevezési határido május 3.-án lesz.



2006. november 26.

BuSho vetítés az Urániában

Vízenjárás címmel rendezi meg a Faludi Ferenc Akadémia nemzetközi amatorfilm-szemléjét, az Uránia Nemzeti Filmszínházban november 10-11-én, immár tizenegyedik alkalommal. A nevezok kísérleti film, kisjátékfilm és dokumentumfilm kategóriában versengenek összesen 1 500 000 Ft értéku díjért. Az ünnepélyes díjkiosztó november 11-én 19.00 órakor kezdodik.
Tovább a cikkhez


Részletek



2006. október 28.

BRNO 16

Az október közepén megrendezett BRNO16 nemzetközi rövidfilm mustrán Gergely Zoltán foiskolai vizsgafilmje, a Szupermosás zsebelte be a legígéretesebb fiatal alkotónak járó Petr Hviľi-díjat.

A fesztiválon idén kilenc magyar alkotás szerepelt, ebbol hét a BUSHO-n is bemutatkozott. Rajtuk kívül hat külföldi film is a Kultiplexben „nyaralt”. Felix Binder, a Hamburg Media School hallgatója, a Chinese Take away címu filmjével idén az ezüst díjakat zsebeli be: az Ezüst BUSHO után, a Tanuló kategóriában Brno-ban is az ezüst díjat nyerte el.
Az Amator kategória arany medálját Ferenczik Áron bizarr kisfilmje, a kés/villa/kanálkapta; emellett két másik filmje, a Délben és a 3 fal is versenyben volt.
Mester Ákos Hiány címu kedves, szívet melengeto „családi” filmje, melyet a mi nemzetközi zsurink külön kiemelt, szintén vetítésre került Brno-ban. (Alkotója is jelen volt, hamarosan olvashatjuk fesztiváljáró élménybeszámolóját.)
A BUSHO-n produceri különdíjjal kitüntetett Hamburg Media School Felix Binder alkotásán kívül másik három filmet is kivitt Brno-ba. (Marc Brummund: Kühe Schubsen; Claudia Lehmann: Elsas Geburstag; Alex Schmidt: Dow Jane Index)
További BUSHO-filmek Brno-ban:
V. Nagy Attila: Galiba
Nimmerfroh Katalin: Behunytam a szemem és szerettem
Graeme Cole: A Case of Making The Knife Fit The Wound (U.K.)
Marko Cafnik: Does It Hurt? (Slovenia)



2006. szeptember 28.

Szlovén randulás

A BuSho elso külföldi útja a tavalyi résztvevo Petra Jagric meghívására a szlovéniai Krsko kisvárosba vezetett, ahol egy nemzetközi filmes tábor és kapcsolat teremto szeminárium résztvevoi lehettünk! A csak magyar filmekbol álló bemutatónk osztatlan sikert aratott és rengeteg új kapcsolattal lettünk gazdagabbak a néhány nap alatt, miközben megállapítottuk, hogy a szlovének valóban fényévekkel járnak elottünk...
Részletek



2006. augusztus 09.

BuSho 2006 - FODÍJAS A SZUPERMOSÁS!

Díjakban bovelkedve ért véget a 2. BuSho rövidfilmfesztivál a Kultiplexben: az eros mezonybol a nemzetközi nagyzsuri Gergely Zoltán Szupermosás-át részesítette fodíjban, a Diákzsurit Alex Schmidt Bass in contra címu munkája ejtette rabul.
Részletek



2006. augusztus 05.

Teltházzal futó vetítések

Augusztus 4-én pénteken 18:30-kor a földön is ültek a Kultiplex vetítotermében (csillár nincs, mert akkor onnan is lógtak volna a BuSho-járók), ahol Durst György, a Duna Televízió dramaturgiai vezetoje nyitotta meg a BUSHO Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált.

Bejelentette, hogy a nyertes filmet a Duna Televízió megvásárolja és levetíti. A rövid nyitóbeszéd után levetítettünk három filmet a tavalyi díjazottakból, aztán indult a fröccsözés és a Mediavawe válogatása a kertmoziban.

Nemcsak péntek este, de szombaton egész nap teltházzal futottak a versenyblokkok. A Kulti kistermében lévo információs blokkok nézotere viszont nem örül a félháznak! Nézzetek be, hadd örüljön a kisterem!



2006. augusztus 05.

Gyalázzák az alkotókat?

Ezekben a percekben kezdodik a zsuri konzultációja az alkotókkal. Belehallgattunk és úgy tunik minden filmet kiveséznek. „Annyira nem volt egyértelmu, hogy az öreg hölgy adta címet, vagy az ötletet…” –kaptuk el egy akadékoskodó zsuritag hangfoszlányát.



2006. augusztus 03.

Újra szól a hatlövetu!

Elérkezett az ido, végre 2006-ban is BuShózhatunk.

Pénteken, 18:30-kor ünnepélyes megnyitó keretében elindul a 2. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál! Majd' 15 óra versenyfilm, 11 óra információs vetítés, 7 órányi válogatott rövidfilmtermés a Világ rövidfilmfesztiváljaiból. Minden este nagyjátékfilm és koncert. Gyere, és nézz könnycsordulásig filmeket egészen jövo keddig a Kultiplexben!

A 2006. évi Busho katalógus is elkészült, a helyszínen elérheto példányok mellett innen letöltheted pdf formátumban (5 Mb). Egy-két korrigálást végeztünk a korábbi programhoz képest, ez a legfrissebb verzió.



2006. június 21.

KIÁLLÍTÁS

BALOGH JÁNOS grafikus (1937, Pilisszentiván)
Rézhuzal-formációk (rézgrafikák)

"...A forma anyagában lévo szerkezeti tulajdonságok jelzik az alakítás lehetoségét."
(Lissák György: A formáról) Tovább a cikkhez


Részletek



2006. június 20.

"Kelj fel, Laci! - Fogd a pénzt és fuss!"

Horváth László vagyok, 1972-ben születtem Kézdivásárhelyen. Nos, foglalkozásomat tekintve tanár, képzomuvész és filmes vagyok... Tovább a cikkhez
Részletek



2006. június 04.

Elkészült a végleges versenyprogram!

A nevezések beküldése június 4-én lejárt.

A 2. BuSho Fesztiválra a tavalyi nevezések közel kétszerese érkezett, mely kissé megnehezítette az elozsuri dolgát. A versenyprogramba került közel 100 alkotás mintegy 15 órányi filmanyaga pedig a nemzetközi zsurinek fog fejtörést okozni, mert a rengeteg jó film közül nehéz lesz kiválasztani mely alkotások részesüljenek a nemzetközi filmes seregszemle díjaiból. A teljes listát Busho 2006. programok alatt találjátok.
Részletek



2006. március 11.

"BushoVision is not a media campaign against the US president" shortfilm.de

Már a róla szóló elozetes hírekben önálló életre kelt az elso Busho Vision nemzetközi rövidfilmfesztivál címét adó szójáték – a BUdapest SHOrt rövidítése –, és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szervezok várakozásait felülmúlta a versenybe benevezett muvek száma...
Részletek



magyar | english





Partnerek