Busho Video

gombusho

GomBuSho

3. GOMBUSHO FILMES WORKSHOP

2009. július 25. – augusztus 1. GOMBOLYAG

Az elmúlt esztendők nagy szakmai sikere után 2009-ben is megrendezzük a GomBuSho FILMKÉSZÍTŐ workshopot a jól bevált csapat szervezésében, azonban újfennt apróbb módosításokkal, melyekkel fejleszthetjük és tökéletesíthetjük a tábort.
A tavalyi legnagyobb változás a helyszín módosítása volt és nagy örömmel vettük, hogy minden a tervek szerint alakult. Amint azt már számtalan workshop bebizonyította, a vidéki munka sokkal nagyobb hatásfokkal bír, mert az alkotók nem tudnak különböző indokokkal eltűnni néhány órára esetleg napra…
Újra megcélozzuk tehát az ország közepét és Gombolyagon próbáljuk tökéletesíteni a megkezdett munkát, mely reményeink szerint még sok évig folyhat. Az idei esztendőre tervezett legfőbb változtatás, hogy az animáció mellett mindenki eldöntheti, hogy esetleg fikciós vagy kísérleti filmet szeretne készíteni, a legnagyobb kihívás pedig az, hogy első alkalommal próbáljuk nemzetközi vendégekkel lebonyolítani az eseményt, de bízva az elmúlt évek tapasztalataiban hisszük azt, hogy sikeres tábort szervezhetünk a határon túli fiatalok számára!

Résztvevők:
Szakmai igazgató: Patrovits Tamás, ASIFA Hungary/Manifeszt Egyesület: www.manifeszt.hu
Táborvezető: Gábeli Tamás, Gombolyag Alapítvány
BuSho Stáb: Görögh Ferenc, Steckl Zsolt, Rimóczi László
Metrion Group, Oradea, Romania: www.metriongroup.ro
Németh László, Prodaniuc Natalia, Szöcs Tamás, Murányi Matza Teréz, Kassay Réka
CINEMA – Kanjiza, Serbia: www.cinema-film.rs Iván Attila, ifj. Apczi Jenő
Palisády Bratislava, Slovakia: www.holnap.sk Bindics Gábor, Breier Ádám

Felkészülés a workshopra:
A három előre meghirdetett témára készült filmtervvel érkezzetek ha lehet. De amennyiben valakinek ezektől eltérő ötlete, filmterve van, azt is megvalósíthatja. Jelöljétek meg, hogy ki milyen szoftvereket ismer és használ, valamint milyen technikai eszközzel rendelkezik!
Témák:
1. KÖTELEZŐ RÖVID GYAKORLAT
2. SZÓRAKOZOL VELÜNK?!
3. ÖT ÉV? NEM, NEM! KÖTÉL

Bemutatás/folytatás:
A workshop ideje alatt készült filmek ősbemutatójára a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon kerül sor, majd a filmek felkerülnek az aktuális esztendő válogatás lemezére. A magyarországi bemutató után Szlovákiában, Romániában és Szerbiában is levetítésre kerülnek az alkotások, majd terveink szerint a tapasztalatokkal felvértezve sorban valamennyi helyszínen lebonyolítjuk az eseményt.

Letölthető anyagok:
Fotóalbummm
Gombolyag az ész (Rimóczi verse)
Vers mind1kinek (Rimó ihlette Patro)



magyar | english





Partnerek